aŁien
Tartalom
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Böbe
 
Dumcsi
 
Hahota:-)))
 
Számláló
Indulás: 2004-03-10
 
Ünnepiek
 
Felnőtt részleg (18)
 
Böbe blog 2008.
Böbe blog 2008. : 2008.03.13.

2008.03.13.

Dokibánál voltunk!

Reggel bepakoltak minket a Picivel a kocsiba, abba amelyikbe nagyon ritkán utazhatunk, mert a nagypapi tárgyalóautója, és elmentünk a dokibához!Olyan izgatott voltam, hogy amíg anyucival nem szálltunk be az autóba, addig az ölében úgy visitottam mint egy kismalac:-))))))Hallanotok kellett volna!Anyuci már sírt a röhögéstől! Nah mindegy, szóval az a jó még ebben a kocsiban, hogy ilyenkor mindig elől ülhetek anyuci ölében!Imádok úgy utazni, mindig megbámulnak az emberek!Szóval odaértünk a dokihoz, és amíg vártunk addigis alig bírtam magammal, rohangáltam, meg felálltam az ajtóra meg ilyenek, meg barátkotam egy-két emberrel. Aztán kijött a dokibácsi, és én rohantam be a rendelőbe, a Pici meg ott reszketett nagypapi ölében.Ő volt ezért az első, nekem addig a földön kellett megvárnom a soromat. Picinek lekezelték a fülét, meg kiderült, hogy amit anyuciék azt hitték seb, valójában egy fertőzött kullancs csípésének a helye volt!Úristen!:-( A dokibánk azonnal kitisztitotta, és megnyomkodta a Pici pocakját nem-e nyomásérzékeny, de nem volt, hálisten. Aztán meghőmérőzték: 39.56volt!:-( Ami nem túl jó, szurit is kapott miatta, meg 3 napig gyógyszert kell szednie, aztán megyünk hétfőn vele vissza a dokihoz!Nah ezek után én kerültem sorra!Nekem is volt fülpucolás, amihez lefogtak, nah ez nem nagyon tetszett... Meg kaptam én is egy szurit. Utána átmentünk az állatos boltba, anyuci vett nekem fincsi tápot: eukanuba bárányost, de azt mondta ddig nem ehetek belőle amíg a másik el nem fogyott. Szörnyű!A Pici royal canin sensitivet kapott. Meg vett anyuci egy szőrre ható lötyit, ami a doki szerint meggyorsítja a vedlést, és szép fényes lesz tőle a szőrőm. Kiváncsi leszek rá, mert állítólag jó ize is van!De köv hétfőn nekem is vissza kell menni a lime-kór elleni oltást bezsbeleni, meg anyuci akar útlevelet csináltatni nekem, meg bechippelni. Kíváncsi leszek...

 
A hét mondása+képe
 


 
Email

Ha bármivel kapcsolatban fel szeretnéd venni velem a kapcsolatot,írhatsz emilt:

alienevi@gmail.com

DE ezzel az emil címmel msn-en, iwiw-en is megtalálsz: alienevi@freemail.hu

 
A pontos idő...
 
Böngészde
 
Idézetek #1

Ahol emberek vannak, ott hülyék is vannak!

Vezess óvatosan! Nem csak az autókat szokta visszahívni a gyártója!!!

Tesco gazdaságos napelemes zseblámpa...

Nem iszom vizet, mert a halak szerelmeskednek benne!!!

Ne csodálkozz, hogy ilyen fáradt vagyok, öregebb vagyok mint eddig bármikor!

Krisztus meghalt a bűneinkért! Hát ne okozzunk neki csalódást!!!

Ha a tanulás naggyá tesz, hát tanuljanak a törpék!!!

Gondolj át mindent amit mondasz, de ne mondj ki mindent amit gondolsz!!!

Jótanács: Fakírral ne párnacsatázz!

Anyám kínai volt, apán japán, én meg alig látok!

A munka nemesít, de nálunk nincs szükség nemesekre.

.A kritikus olyan nyomorék, aki futni tanít...

 
Tartalom

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.