A manapság hazánkban élő tengerimalacok őseit holland hajósok hozták Peruból a XVI. században, ahol ez a faj napjainkban is él vadon, habár már az inkák is háziállatként tenyésztették, elsősorban ízletes húsa miatt.

A kifejlett, ivarérett állatok testhossza 26-28 cm. Testük tömör szőrzettel fedett, csak a lábon és az ujjakon ritkul az állománya. Főleg a szőrzetük hosszúsága és színük szerint csoportosíthatók.

Tengerimalacot  vásárolhatunk állatkereskedésben is, de érdemesebb egy tenyésztőt felkeresni, aki hasznos tanácsokkal tud szolgálni. Így megismerhetjük leendő kedvencünk szüleit, megtudhatjuk születési dátumát.

Az állat helyének kialakítása

A szobahőmérséklet tökéletesen megfelel tengerimalacaink tartására. Legjobban 16-20 fokon érzik magukat. Ha nem a lakásban, hanem egy melléképületben helyezzük el őket, meg kell oldanunk, hogy a hőmérséklet télen se szálljon 10-12 fok alá. A helység jól szellőző és huzatmentes legyen.

A malacok elhelyezésére az üzletek üvegterráriumokat és ketreceket kínálnak.

A legtöbb díszállatbolt kínál alacsonyabb oldalú üvegből készült férőhelyeket. Nagy előnyük, hogy jól látszik a bennük tartott állat, nem zavarja rács a szemlélőt. Nem túl drágák, méretre is rendelhetők, így az otthonunk adottságainak legmegfelelőbb méretűt vásárolhatjuk. Hátrányuk, hogy nehezen mozgathatók és törékenyek, így tisztításuk nehézkes lehet. Egyébként könnyen tisztán tarthatók és fertőtleníthetők. A malacok sem tudnak belőlük almot és táplálékot kiszórni.

Az üvegterrárium oldala legalább 25 cm magas legyen. Ennél viszont ne készíttessünk jóval magasabb oldalfalú zárt férőhelyet, mert a szellőzés problematikus lesz. A vizeletből párolgó gázok megrekednek a terrárium alsó rétegeiben – éppen ott, ahol állataink tartózkodnak.

Az üvegterrárium ellen szóló legfőbb érv mégis az, hogy malacaink a környezettől elszigetelve élnek bennük. Az üvegfal számukra nem “átlátható”, így minden inger felülről éri őket, amitől sokkal ijedősebbek lesznek, mint a rácsos férőhelyen tartott társaik. Nehezebben integrálódnak a környezet életébe, és életük is sokkal unalmasabban telik.

A ketrecek műanyag tálcából és fémrácsból állnak. A ketreceket könnyű kezelni, a rács könnyen lepattintható (műanyag kapcsok rögzítik), a tálcát egyszerű tisztítani. Mielőtt megvesszük a ketrecet, ellenőrizzük, hogy az ajtók megfelelő méretűek, és jó helyen vannak-e. Kívülről könnyen el kell majd érnünk az etetőt, az itatót, és az állatokat könnyedén ki- és be kell helyeznünk. Jó, ha szénarács is tartozik a felszereléshez. A szénarácsot a ketrec rácsára belülről kell felakasztani, és egy szénaköteget belehelyezni. Az állatok innen falatozhatnak, nem tapossák össze szénájukat. A szénarács kiváló a nagyobb darabokból álló zöldeleség elhelyezésére is. Ellenőrizzük, hogy a műanyagtálca pereme elég magas, legalább 10 cm-es legyen.

A tengerimalacok férőhelye legalább 80-100 cm hosszú legyen, ez egy vagy két állatnak elegendő. A boltokban sajnos sokszor olyan terráriumot vagy ketrecet kínálnak, ami túlságosan kicsi ahhoz, hogy egy felnőtt tengerimalacnak otthont adjon. Érdemes alaposabban felderíteni a lehetőségeket, mielőtt választunk.

Alomként legtöbben faforgácsot használnak, pedig más megoldás is kínálkozik. Jól bevált a macskaalmok használata. A macskaalom apró szemű ásványi készítmény, kiváló nedvszívó és szagtalanító. 2-3 cm-es rétegben tegyük a terrárium vagy a tálca aljára. A vásárlásnál tájékozódjunk; ma már számtalan macskaalom kapható, sokféle minőségben. Olyat válasszunk, ami csomósodik, és nem porol. A csomósodás azt jelenti, hogy nedvesség hatására a szemek csomókká állnak össze, majd kiszáradnak, nem pedig egyfajta massza keletkezik, mint az olcsóbb almok esetében. A csomókat azután könnyű eltávolítani az alomból, nem marad hátra nedvesség. A poros macskaalom gyenge minőségű, a szálló por rátelepszik a terrárium üvegére, az állat szőrére, és egyeltalán mindenre a lakásban.

Egy malacka napi elesége egy közepes nagyságú almának és körülbelül egy deci (10 dkg) szárazeleségnek megfelelő mennyiség. Az eleség összetételére a tengerimalac nem válogatós. Minden növényi eredetű anyagot elfogyaszt, ezért etetése különös gondot nem jelent. A konyhai hulladékot is örömmel megeszi, legyen az karfiollevél, sárgarépa zöldje, almahéj, almacsutka, kukoricabajusz, káposztatorzsa, zöldborsóhüvely stb. Egyszóval minden olyat, amit úgyis kidobnánk, beleértve a kenyérhéjat és a száraz kenyeret is.

Az erdőn-mezőn begyűjthető növényeket is szívesen fogyasztja, gyermekláncfüvet, lóherét, lucernát, tyúkhúrt, akáclevelet, bodzavirágot, salátaboglárkát, lósóskát, disznóparéjt, mezei szulákot stb. De ezek etetésénél legyünk óvatosak és csak olyan helyről szedjük, ahol minden kétséget kizáróan biztosak lehetünk, hogy nem érte őket sem növényvédőszer, sem egyéb vegyi anyag, mert tévedésünk az állatka életébe kerülhet!

A tengerimalac télen is igényli a zöld eleséget, ezért adhatunk neki almát, egyéb lédús gyümölcsöket, tökféléket, továbbá a C-vitamin pótlására hetente egyszer pár szál petrezselyem zöldet. Óvatosan bánjunk a sárgarépával (magas nitrát tartalom), továbbá a retekkel és egyéb káposztafélékkel (puffasztó hatás). Tilos a magas keményítő tartalom miatt burgonyát adni a tengerimalacnak.

Az etetés legfontosabb kiegészítője a díszállat kereskedésekben kapható magkeverékek. Ezek közül azt a terméket válasszuk ki, amely a legkevesebb kukoricát tartalmazza, mivel a tengerimalac nem szereti a kukoricát, esetleg el is hízhat tőle. Javasolt házi összeállításhoz: zab, búza, gyógyszermentes nyúltáp, kevés napraforgó, lapított pelyhek (borsó, kukorica). A tengerimalac fogai folyamatosan nőnek, érdemes a terráriumban fogkoptatót elhelyezni, ez lehet szőlő gyökér, eredeti szépia csont, kalciumos fogkoptató, de egy darab száraz rozskenyér is megfelelő.

A tengerimalacoknak, ugyanúgy mint a legtöbb állatnak, ivóvízre van szükségük. Folyamatosan legyen előttük víz, hogy bármikor ihassanak. Ha tálban adjuk a vizet, olyan tálat válasszunk, ami nehéz, például fém vagy kerámia, hogy állataink ne tudják fellökni.

A tengerimalac nem igényli a rendszeres foglalkozást, játékot. Ha naponta szánunk rá néhány percet, azt hálásan fogadja, nagyon szelídnek bizonyul, jól tűri a simogatást, dögönyözést, hagyja magát megfogni, boldogan részt vesz a szaladgálásban. Soha nem tapasztaltam, hogy támadólag viselkedett volna, harapásra használta volna éles metszőfogait.

Tenyésztése rendkívül egyszerű. Ha a nőstényt betesszük a hím mellé (ha mindkét állatka legalább öt hónapos, tehát ivarérett) néhány napon belül megtörténik a párzás, és körülbelül két hónap múlva a nőstény 2-5 kölyköt hoz világra. A fiadzás előtt az anyát tegyük külön a hímtől! A viszonylag hosszú vemhesség után a kölykök nyitott szemmel, szőrrel borítva jönnek világra. Fejlettségüknek megfelelően egy órával később már ügyetlenül szaladgálnak, egynapos korukban már kezdenek rágcsálni. Ilyenkor fokozott mennyiségű zöldeleség kell az anyának, hogy a tejképződéshez legyen elegendő nedvesség.

Figyeljük az anya kondícióját! Ha nem kap elegendő eleséget a kölykök nevelésekor, erősen lesoványodik! A napi adag megállapításánál legyünk figyelemmel az egyre nagyobb étvágyú kicsinyekre is. Ha jól fejlődnek, 28 napos korukban (nem előbb) el lehet őket választani. A kölyköket külön helyezzük el (vagy hagyjuk a külön lévő eddigi helyükön), az anyát pedig visszahelyezhetjük a hím mellé. Három egymást követő fiaztatás után célszerű az anyát pihentetni. Ez úgy történik, hogy nem helyezzük a kölyöknevelés után a hím mellé, hanem egyedül hagyjuk néhány hónapig.