Szerelem... Hát egy felmérés szerint a férfiak 45%-a nem érzett még soha éleében ilyesmit, ez csak azért furcsa mert a nőknél is megközelítőleg ugyennyi. Hogyan lehetséges az, hogy az emberek fele nem volt még szerelmes? Talán úgy, hogy a szerelem nem létezik, ugyanis ez egy olyan már megmagyarázható kémiai és fizikai folyamatok összességéből adódó gondolat, amely a gondolati síkon túllendülve már egyesekben fájdalom érzetét is keltheti. Az hogy néhányunk nem volt szerelmes, az nem azt jelenti hogy érzéketlen meg tényleg sohasem érzett ragaszkodást és szeretetet senki iránt, csak ő az érzelmeit racionális módon gondolja végig, ami egyébként jellemző az átlagnál egy kissé jobban olvasott emberekre. A szerelmet sokféleképpen leírták már:

1. az első látásra: ez az a tipikus eset amikor álmainkban megjelenő tökéletes emberkép valamely (vagy éppen minden) szempontból szembejön velünk az utcán. Ilyen esetekben általában nem bánjuk vagy ritkán, ha kiszemeltünk bunkó, vagy kiesik a kapa a szájából, mert így tökéletes.

2. első szaglásra: ezt akkor érezhetjük, ha egy nem megfelelő egyed mellettünk elhaladtában olyan illatfelhőt húz maga után, amely megmozgatja a nyálkahártyánkkal kezdve az ágyékunkig mindent. Ezeket az alkalmakat sokán nem tudják, hogy ezért kerültek össze párjukkal hiszen "világéletükben más volt a zsáneruk, csak valami megfogott benne".

3. első mosolyra: a többség elcsábítható a mosolyok különböző fajtáival, még akkor is ha valaki nem szimpatikus nekünk mégis a mosolya magával ragadó lehet. Ennél a gondolatnál a való életben már elvesztünk :-)

4. lassan kialakuló: ezt talán a legegyszerűbben úgy lehetne leírni, mint amikor 2 barát sokat van együtt (nem feltétlenül egyivaru barátságról beszélek, hanem férfi-nő barátságról) és lépésről-lépésre veszik észre hogy egyre többet lennének a másikkal, ezt nevezik ráhangolódásnak is.

5. rábeszélt: ez az az érzelem fajta amire csak nagyon kevesek képesek, de az évek múlásával egyre többen alkalmazzák. Az egyedülléttől való félelem, a barátság vagy a másik elvesztésétől való félelem, vagy a biztonságérzet, kiszolgáltatottság miatt is rákényszerülhet valaki arra, hogy manipulálni próbálja "szíve hangjait" és ilyenkor jön, hogy ésszel karja szeretni a másikat. Ilyenkor rábeszéli magát az egyén, hogy párja " milyen magas, milyen szép szemei vannak, milyen szépek lennének a közös gyerekek, milyen macerás lenne elköltözni, mennyi közös barát van"...stb. Ez a "szerelem" legalja, ha már valaki ezzel próbálkozik nem lesz hosszú életű a kapcsolat, nekem 2 évig sikerált:-D Attól függetlenül nem azt mondom, hogy nem ajánlom, mert az utolsó fűszálba is megéri kapaszkodni, vagyis meg kell probálni kapaszkodni.

Talán megéri azon elgondolkodni, amit csak nemrég hallottam: " A szerelem, azért szeretlek, amit te szeretsz bennem." vagy költőibben: " Azért a képért szeretlek, amilyennek magamat látom a szemedben."

Sajnos a korral elmúlik az emberekből a mélyen érezni vágyás tudása. Már nem az érzelmek lesznek fontosabbak hanem a háttér, a munkahely, a család, a gyerek, az anyagi része, a kűlső.

A mai fiatalokba beoltják azt a tudatot, hogy nem számít a párkapcsolat, az a lényeg hogy kiéldd magad mielőtt megöregszel és senkinek sem fogsz kelleni. Ekkor kell majd csak megházasodni. Ezért van az hogy a mostani 40es férfiak és nők hagyják maguk mögött családjukat egy kaland, új kapcsolat kedvéért, ilyenkor persze nem számít a közös élet, a gyereke, a közösen megszerzett vagyon, emlékek, és egyáltalán a másik ember. Hajrá legyetek egositák és empátiamentesek emberek! Tök jó lesz... És a mostani fiatalok? Már 12 évesen szexelnek mert ez a szerelem. A szerelem nem ez...Csak sajna őket már nem tanítják meg "érezni". Hol van az amikor egy kisgyermeknek felolvasod az "Árva medvebocsot" és 2 napig nem tud aludni mert sajnálja vagy a "kis gyufaáruslány"-on elsírja magát? Ugyanmár... Ciki a sírás, sőt oviba kigúnyoltak egy kislányt mert ovis-szerelem-szintjén bevallotta hogy tetszik neki a Pistike.

Érzelemmentes világ...Kiölik az emberből az empátiát: halál mindenhol, háború, verés, állatkínzás és mindez  főmúsoridőben és a neten. A kommenteknél meg egyre fogy a "szegények, de sajnálom őket" hozzászólás. Már hidegen hagyja az embereket... Ez amolyan struccpolitika, ha nem beszélek róla nem fáj.

Ezért járnak sokan pszichiáterhez, mert hiába nyomják el a gondok, bajok, érzelmek hangjait a lelkükben, az mégis nekiállja rágni őket belülről, amíg kész a baj, ha másként nem de gyomorfekélyként biztos előjön előbb utóbb...

Mondjuk megértem ezeket az embereket, mert (visszatérve a szerelemhez) ha nem mernek szeretni akkor nem is koppanhatnak, de erre meg "ha érzem hogy fáj, ha szenvedek, érzem, hogy élek. Ha most rosszul érzem magam, akkor is tudom, hogy előtte boldog voltam, és ez a tudat erőt ad, hogy éljek, mert tudom, hogy lehetek boldog, mert ennél már csak jobb jöhet."