AZ ÉLET KEGYETLEN
Fél hét volt, egy átlagos szerda kezdete, mikor Vámpirinyó
Pál és neje, Vámpirinyó Pálné, született
Vérszopó Piroska, belépett modern lakásuk tágas
fürdõszobájába. Abba a helyiségbe, ahol minden
hétköznap, együtt ébredezve, egymás mellett
végezhették el szokásos reggeli szertartásaikat,
megbeszélve az elmúlt nap eseményeit, teljes összhangban és
egyetértésben.
- Isteni finom volt az a mûremek, amit este tálaltál fel,
drágám - mondta Pál, miközben gyanakvó tekintettel
fürkészte párás tükörképét.
- Mindig is mondtam - válaszolt Piroska -, hogy felesleges olyan drága
éttermekbe járnunk, mint az a... hogyishívják?
- PácSpricc - bólintott Pál, kezében az ingerülten
berregõ villanyborotvával.
- Igen. 
- Még most is érzem az átsült hús illatát -
sóhajtott Pál.
- A tökéletes sült titka: fiatal, anyatejjel táplált
állat, fej nélkül. A tegnapi sem látott még legelõt.
- Borzalmas, hogy kisárgítja ez a rohadt bagó a fogakat! - vicsorogta
Pál. - És milyen édes kis csillagokat szeleteltél belõle -
folytatta, ásványi anyagokkal dúsított, vastag,
szivárványszínû fogkrémférget nyomva formatervezett
fogkeféjére. 
- Szombaton, töltött tatut fõzök, saját levében, ma pedig
a kedvenced lesz: indiai pulykapeteleves.
- Egy mesterszakács veszett el benned, drágám, bár én az
egyszerû fasírttal is megelégszem. Csak az a fõ, hogy a
húst saját kezûleg daráld. A hentes egy vadállat,
még az inakat is ledarálja!
- Szörnyû... szörnyû, mekkora már a tokám, úgy
nézek ki, mint egy víziló! - nyöszörgött Piroska,
nyakát kétségbeesetten nyújtogatva. - Apropó:
víziló... Képzeld el, tegnap egy hatalmas teherautó
magaalágyûrt egy kocsit, a huszonhetes kilométerkõnél! -
Piroska eközben tágra meredt szemekkel férje felé fordult. -
Iszonyatos, te is micsoda zsírpárnákat növesztettél az
egykor oly formás hasizmaidra! Látszik, hogy már a negyedik gyereken is
túl vagy.
- Milyen kocsit?
- Azt már nem lehetett megállapítani. Belül piros volt.
- Hányan haltak meg? - kérdezte Pál, és apró
csipeszével óvatosan, ám hirtelen mozdulatokkal, kitépkedte az
orrából kikandikáló, kusza szõrcsomókat.
- Nem tudom, nem voltak hajlandók megmondani azok a tepsifejû fakabátok.
Még oda sem engedtek, pedig egy negyed óráig is eltartott, mire
sikerült parkolóhelyet találnom. Ha odaengedtek volna, legalább
köbméterben megsaccolhattam volna az áldozatok mennyiségét.
- Vérfagyasztó látvány, szottyadt bõr, beesett szemek,
szürkészöld arcszín...
- Jó, jó, tudod, hogy még nincs rajtam smink! - kiáltott Piroska,
miután idegesen szemétbe hajította a rózsaszínû
vattacsomót, mellyel imént oldotta le hosszú, szögletes
vonalú mûkörmeirõl a halvány visszérlila
színárnyalatot, majd ismét férjéhez fordult. - Neked hogy
tetszett a tegnapi film?
- Fantasztikus volt! Mikor Kim Brancsinger, a beépített robotamazon
szerepében hátulról szembeköpte Kevin Kosztnyelt, miután
kitörte a nyakát, és agyonütötte egy
véredénnyel...!
- Vegyüzemi Vérvörös - szakította félbe Piroska,
férje mondatát -, ne felejtsd el, ez a hajfestékem neve. Hozz egy
üveggel, hazafelé jövet, mert már kezdek fakulni - majd egy huncut
mosollyal arcán, folytatta -, nekem az a felülmúlhatatlan jelenet tetszett
a legjobban, melyben az Al Trancsíro alakította ecetes gyilkos, épp a
vakbélgyûjteményét katalogizálta. És akkor
megjött Tibetbõl a vietnámi veterán nindzsa szerzetes, akit
Szedál játszott, hanyagul kiköpte a félig rágott
söröskupakot, és azt mondta... 
- "Te sem szárítasz több nyálkahártyát,
kisapám!" Rettenetes, hogy én milyen kövér vagyok! -
szólt Pál, egy utolsó pillantást vetve a tükörre. - A
tegnapi vacsora az oka - mondta, míg feleségét követve
kilépett, a kényelmes fürdõszoba ajtaján.
Gami-mumi